Egyik ügyfelünktől hallottuk, – még mielőtt az ügyfelünk lett – hogy „persze-persze jó ez az 5 kamera + lassítás videoprodukció kommentátorral, de azért mégiscsak a tévés megjelenés az igazi.” Végül persze nem csalódott, de akkor fel kellett tennem neki a kérdést: „Te még akkor ülsz le a tévé elé, amikor egy műsor megy?”
A multimédia tartalomfogyasztás dinamikájának megváltozása az elmúlt években figyelemreméltó volt. A televíziózás egykoron az emberek fő információ- és szórakozásforrása volt, ám a technológia fejlődésével ez a szerep alapvetően megváltozott. Az online streaming szolgáltatások, mint a Netflix, az Amazon Prime és a Disney+, illetve az OTT (Over-The-Top) platformok, mint a YouTube és a Twitch, egyre népszerűbbé váltak, és így jelentős hatással voltak a televíziózásra.
Ilyen a livestreaming televíziózásra gyakorolt hatása
Az OTT platformok elterjedésének egyik legnagyobb hatása az volt, hogy lehetővé tették a felhasználóknak, hogy saját ritmusukban és idejükben fogyasszanak tartalmat. A nézők már nem kötöttek a televízió műsoridőzítéséhez, hiszen a streaming szolgáltatások révén bármikor, bárhonnan elérhető a kívánt tartalom.
Az is látható, hogy a streaming szolgáltatások és az OTT platformok terjedése a televíziós tartalomgyártásra is hatással volt. Mivel a nézőknek már nem kell várniuk egy adott műsor vetítési idejére, a sorozatokat gyakran egész évadokban teszik elérhetővé, aminek következtében megjelent a „binge-watching” jelensége. Ez a fogyasztási mód nemcsak a nézők szokásait, hanem a történetmesélés módját is megváltoztatta, amivel a sorozatok mélyebb és összetettebb narratívákat tudnak kibontani.

Mindezek ellenére a televíziózás nem tűnt el, hanem alkalmazkodott az új kihívásokhoz. A televíziócsatornák egyre inkább OTT platformokkal partnerséget kötnek, vagy saját streaming szolgáltatásokat indítanak. Továbbá, továbbra is nagy nézettséget generálnak a sportesemények és a hírműsorok, amelyek gyakran élőben történő közvetítést igényelnek.
Ha megfigyeled minden tévétársaság kínálatában markánsan megjelent jó néhány éve az úgynevezett video on demand vagy VOD rendszer, ami azt jelenti, hogy minden műsorhoz és filmhez bármikor hozzáférhetsz amikor csak te akarsz.
Ha megnézed az alábbi diagramot jól látszik, hogy az elsődleges csatorna az emberek számára az internet már videó szempontból is.

Mivel tévés sportműsorokat is gyártunk látjuk, hogy egy „nemfoci” sportág nézettsége ismétlésekkel együtt 30-50-100.000 fő, így evidens, hogy egy komolyabb YouTube videó vagy live streaming videó is képes ugyanezt produkálni, de akár nagyobb nézettséget hozhat neked.
De akkor miért is jó mégis az internetes közvetítés, ha a tévés közvetítés már nem annyira populáris? Azért mert
- te döntöd el mikor indítod el. Nyilván akkor érdemes, amikor a legnagyobb esély van arra, hogy a célközönséged nézhesse.
- te döntöd el mi legyen a témája. Nem vagy kötve sem a tévétársaságok tematikájához sem a műsoridejéhez.
- automatikusan ott marad a csatornádon (ha akarod) és bármikor nézhető videóvá válik.
Természetesen a televíziózás nem fog megszűnni egyik pillanatról a másikra, sőt a közszolgálati vagy kábeltévés üzleti modell nagyon jól működik az esetek többségében nem beszélve az óriási támogatói háttérrel és szponzorokkal teli ágazatokról.
Ha azonban a sportágad periférikus vagy fejlődő sportág vagy egyszerűen csak vannak olyan részei amelyek nem annyira populárisak, mint például az utánpótlás, akkor szerintünk elengedhetetlenül szükséges olyan live streaming csatornán közzétenni a sporteseményeidet, amelyet bármikor, bárhol megtud nézni bárki.
Érdemes tehát ezzel a szemlélettel közelíteni minden egyes esményedhez, díjátadódhoz, előadásodhoz és kihasználni hogy már internetes élő közvetítés is simán lehet TV-s minőségű nálunk. Egy jó internetes közvetítés több mint tévéműsor.