Egyik legérdekesebb munkám a 2019-es világbajnokság dömping első állomása a Magyar Asztalitenisz Szövetség, az ITTF és a Nemzeti Sportügynökség közös rendezvénye volt, az április 21-28 között, a Hungexpon megrendezésre kerülő Liebherr Asztalitenisz Világbajnokság. A cégem, a Pélicom Média feladata egyrészt a televíziós közvetítések gyártásának menedzselése volt, illetve a szövetség saját kommunikációját támogató tartalomgyártás, melybe a napi közösségimédia tartalmak, hírek, fotósorozatok, szokásosnak mondható M4 Sport Asztalitenisz-magazin műsorgyártás is beletartozott.
Az eddigi legösszetettebb és egyben legnehezebb munka után vagyunk, amiben 3 közvetítőkocsi, 62 kamera, 4 műholdas kocsi, és nagyjából 250 fős személyzet állította elő az élő adást és a híranyagokat a főcsarnokból. Érdekes specialitás volt, hogy a japán Tokyo TV közel 100 fős stábot utaztatott a Hungexpora, ahol külön helyen, egy mini Japánban táboroztak.

A fentieken felül több médium is 5-10 fős csapatokat küldött a helyszíni élő bejelentkezésekhez, akiknek a Mixed Zone-ban és a csarnokban dedikált helyet kellett biztosítani a megfelelő csatlakozásokkal. Így tudósíthatott élőben a CCTV, M4 Sport, Digi Sport, Sport TV, Zhibo TV mellett a résztvevő országok saját hírügynöksége is.
Nemzetközi értelemben több médiaterületen is rekordot döntött a vb élő közvetítés területen:
- az air time 145 országban, 1176 óra volt, 665 milliós nézettséggel. (A kínai CCTV 81, a japán TV Tokyo 21, a Eurosport 16 órát közvetített),
- az internetes élő közvetítéseket 8 nap alatt 148 országban nézték,
- a nemzetközi szövetség youtube csatornájának nézettsége 34,7 millió perc volt.
Az M4 Sporton is rekord nézettséget ért el a világbajnokság élő közvetítés tevékenységében:
- Adásidő (óra) 25,1
- Összes elérés 896 497
- Élő elérés 437 669
Saját stábunk, akik a napi összefoglalókat, fotósorozatokat, közösségi médiatartalmakat, sporthíreket gyártották. Két szerksztő-riporterrel, három operatőrből, vágóból, három fotósból és három közösségi médiamenedzserből állt. Emellett több újságíró írta a megjelenő híreket és sajtóanyagokat angol és magyar nyelven. Nagyjából 100 oldalnyi írás, 6000 fotó, 800 GB video nyersanyag készült. 38 interjút, 193 kreatívot és 49 videót készített a stábunk a verseny ideje alatt.