Internetes élő műsor készítés nálunk

Fontos leszögezni, hogy ma már tényleg bárki tud közvetíteni az interneten. Akár a mobiltelefonnal a saját YouTube, Ustream csatornájára vagy az utóbbi időben rendkívül népszerű Facebook Live funkciót használva. Tehát a lehetőség nem is kérdés. A minőség és a hatás annál inkább.

Minket többnyire akkor hívnak ha például a televízióban látható adáshoz hasonló vagy teljesen azzal megegyező, összetett műsort kell készíteni, amihez több kamerára, meghatározott előírások vagy dramaturgia szerint azok közötti váltásra van szükség, több ember hangját kell közben kezelni és ezzel egyidőben grafikai elemeket, névinzertet vagy sportfeliratot kell megjeleníteni az élőképen.

Persze előfordult már, hogy egy stand-upot vagy egy fős élő bejelentkezést kellett közvetítenünk, sőt vannak sportközvetítések, ahol például az egyszerűség a követelmény, de minden megbízásunkban közös volt eddig, hogy a megvalósításhoz komoly eszközök és szaktudás kellett még akkor is, ha mondjuk a megrendelőnk már meglévő, Facebook LIVE csatornáját kellett használni.

Nem árulunk zsákbamacskát: ha valakinek elég egy webkamera az esemény egyik sarkában, vagy mobiltelefonnal szeretne live streamet készíteni a haveroknak, illetve ha csak az ár a fontos, akkor nagy valószínűséggel nem fogunk együtt dolgozni. Ha magadra ismersz nem is érdemes tovább olvasnod.

Azoknak, akik színvonalas, professzionális műsorban gondolkodnak:

Az internetes élő műsor képének/hangjának előállítása, szinte teljesen megegyezik egy televíziós produkcióval. Ebben a felfogásban folyamatosan összeállítottunk egy produkciós stábot, amely képes arra, hogy szervezettségében és képi világában tévés megjelenést készítsen. (egy vagy több kamera, operatőrök, élő képvágás, mobil stúdió vagy közvetítőkocsi, alapvető térmikrofonozás és kommentátor rendszer)

A “közvetítés” nevében is jól utal arra a nem elhanyagolható tényre, hogy egy esemény, történet jellemző momentumait hivatott folyamatában átvinni, eljuttatni, közvetíteni a nézőhöz. Az ehhez szükséges kép- és hangtechnikai megoldások eredménye az, hogy ez a feladat mennyire sikerül. Ahhoz, hogy élvezhető (de bizonyos esetekben akár csak egyszerűen értelmezhető) képet kapjon a néző különböző nézőpontokat kell alkalmazni különböző helyekről, amelyekhez különböző kameraállások és ún. plánok tartoznak, amelyeket élő vágással kell egymás után rakni, hogy kialakuljon a megfelelő képi világ amely tényleg “közvetít”.

Többkamerás közvetítés multiview
Az adásrendező az összes kamera képét látja és interkom rendszeren keresztül irányítja az operatőröket

A fentiekkel szinkronban természetesen nagyon fontos szerep jut a hangnak, ami a környezeti hangon kívül pl. előadó(k), zene, kommentátor(ok) hangjának továbbítását jelenti. Erre is kínálunk megoldásokat.

Az élő műsor készítés keretein belül persze együtt arra is fel vagyunk készülve, ha egy már kész produkció jelét “sugározni” az interneten, de ennek a fordítottja is előfordult már sok alkalommal, azaz jól együtt tudunk dolgozni részfeladatokon más, akár nemzetközi stábokkal is.